Történet

A mosonmagyaróvári Flexum Thermal&Spa fürdő rövid története

A hévízkút

A kút létesítését a geotermikus energia hasznosítási program keretében Országosan Műszaki Fejlesztési Bizottság határozta meg. A kiviteli terveket a Mélyépítési Tervező Vállalat készítette. A kutat a Vízkutató és Fúró Vállalat Ceglédi Üzemvezetősége 1965. november 3-án kezdte fúrni és 1966. február 24-én fejezte be. A létesítéssel kapcsolatos – a városban elterjedt – tévhit, hogy szénhidrogént kerestek. A valóságban már előbb jelezték a geológusok termálvíz előkerülését. Korábban Mihályiban és Győrben volt hasonló feltárás a megyében. A helyszín a Lucsony dűlőben az Agrártudományi Főiskola kísérleti telepének kertje lett. Kezdetben a fúrás a vastag kavicsban nehezen haladt előre. A 2000 m-es talpmélységet elérve 12 méter magas vízoszlop tört fel. A fúró 193 rétegsoron hatolt keresztül. A sekély barna iszapos talaj alatt 100 méter vastag kavics és 93 méteres homokos kavics következett, majd agyagmárgás, homokos, agyagos rétegeket tártak fel.

A víz kevés üledéket tartalmaz, magas sótartalmú, alacsony keménységű alkálihidrogén-karbonátos, kloridos jellegű jódos, fluoros hévíz. A vízadó rétege felsőpannon szürke homok. A kifolyó víz hőmérséklete 74 C fok, a vízhozam 1250 liter percenként. A fúrás költsége – akkori árakon – 4,8 millió forint volt. A folyóvíz eternitcsöves elvezetését Mosonmagyaróvár Város Tanácsa vállalta és megkapta az állami tulajdonban lévő kút hasznosításának lehetőségét, a kezelői jogot.

1987-ben a Mosoni-Duna közelében, az akkori kötöttárúgyári csónakház mellett második hévízkutat létesítettek. Az sem került pénzébe a városnak, mert pályázaton nyerték. Ma a fürdő mindkettőt használja.

A hasznosítás kezdete

A víz kezdetben szabadon folyt és abban bárki a helyszínen megfürödhetett. A vizet korlátlanul elvihette házilagos kezelésre. A Lajta-Hansági Állami Gazdaság lajtos kocsiján kezdték a Városi-Járási Kórházba szállítani, ahol kísérleti osztályt hoztak létre a gyógyhatás vizsgálatára. Dr. Fekete Imre kórházigazgató és dr. Péter Pál reumatológus főorvos pártolta ill. végezte a munkát az 1928-ban épült tüdőgondozó (az akkori fertőző osztály) épületében. Az eredmény nagyon biztató volt és sikerült elérni, hogy az egészségügyi miniszter gyógyvízzé nyilvánítsa a helyi termálvizet (726/Gyf.1967.). A megye területén az első minősített gyógyvíz, amely nagy lehetőséget hordozott magában. Még országos gyógyszálló létesítésének terve is felvetődött, de központi támogatást csak a fővárosi és a Balaton környéki fürdők kaptak. A fővárosi Mélyépítő és Tervező Vállalatot megbízták egy városi gyógyfürdő tervezésével. A város tartalékaival kezdte meg a hasznosítást a tényleges irányítás szervezője, koordinálója, végrehajtója a város építési osztályának vezetője Korbonitz László mérnök volt.

Az első ötletterv, amely a termálvízzel foglalkozott a víz gáz anyagára vonatkozott. A kísérő gáz kétharmad részét alkotó metángázt szerették volna kinyerni a helyi agrár főiskola vegyészei fűtés céljából. Évi 210 000 Ft értékű gáz ment akkoriban a levegőbe. A gáz kinyerési technológia kidolgozatlan volt és az újítási javaslattal azután érdemben nem foglalkoztak.

A hasznosítás kézenfekvő módjának kínálkozott a fűtési célú. Erre az Agrártudományi Főiskola és a helyi kórház is jelentkezett. A főiskola algatelepét és laboratóriumát és a kórházat valóban elkezdték vezetékkel és termálvízzel ellátni. Csak később derült ki, hogy a lerakódás miatt ez nem igazán jó eljárás. Mindenesetre az első évben a tervezésre és a vezeték kiépítésére 762 230 forintot költöttek. Az összeg azt is mutatja, hogy ezt a hasznosítási formát mennyire komolyan vették. A „direkt” fűtés elkezdődött és 1969 teléig tartott. Ekkor Veres Béla gazdasági igazgató jelezte, hogy a fűtőtestek rohamos meghibásodása miatt a kórház kénytelen olajfűtésre átállni.

A termálfürdő felépítéséhez a város a főiskola kezelésében lévő két számon található mintegy 2 hektár kertet telekkönyvileg magához vonta 1967 decemberében. A Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalatot bízta meg 2 db vese alakú medence tervezésére. A feladat lényegében az 1968-ban nyílt győri medencék terveinek helyi adaptálása volt. Ez az ülő gyógymedence forma akkoriban terjedt el a magyar gyógyfürdőkben. A kivitelezésre a Lajta-Hansági Állami Gazdasági Mélyépítő Kivitelező Részlege kapott megbízást. A szerződés szerint 849 586,65 Ft-ért vállalta el. A mindmáig meglévő medencék első burkolata tört mettlachi lett, amely már az első évben kezdett leválni. A fürdőhöz tartozó szociális létesítmények tervezését szintén a Tanácsi Tervező Vállalat készítette, de a nyitásig csak ideiglenes öltözőkről és mellékhelységekről sikerült gondoskodni. A létesítéshez a helyi vállalatok közül a Mosonmagyaróvári Timföld- és Műkorund Gyár járult hozzá a legnagyobb mértékben víz tudományos igényű vizsgálatával és a hőkicserélési központ ingyenes megépítésével. A gáztalanító, a víztároló és a gépházi egységek a medencéktől északra bekebelezett kerten nyertek elhelyezést. A megvalósítást a tanács szociálpolitikai szempontból sürgette. Az eljárást utóbb a Mélyépítési Tervező Vállalat kifogásolta, mivel a létesítmény a végleges tervezés figyelembevétele nélkül készült. A kerítést a nyitásig nem sikerült befejezni.

Ennek kivitelezéséhez társadalmi munkát is igénybe vettek. A földmunkákat és a betonozást csinálták így a Városgazdálkodási Vállalat szerszámaival késő délutánonként. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár (Kühne) készítette az oszlopokat és a kapukat. Az első kerítés még előgyártott elemekből készült. A hideg vizes ellátáshoz két 25 méter mély kutat is fúratni kellett, mert a vízmű vállalat nem adott elég vizet a keveréshez. A kivitelezést a Vízkutató- és Fúró Vállalat Lajosmizsei Üzeme végezte. A Lucsony felöli egyetemi rész kerítéséhez túl közel került az egyik kút, amely a KÖJÁL nemtetszését váltotta ki. Később létesítettek egy sekélyebb kutat is, amit le kellett azután zárni. Az Építőipari Minőségvizsgáló Intézet (Győr) sok hiányosságot tárt fel az építés során. A medencék fala porózus volt és 5 repedés tátongott rajtuk 1968 nyarán. A Timföldgyár készítette a gépészetet, fele részben társadalmi munkában. A munkát hátráltatta, hogy az áramszolgáltató 1968 szeptemberéig nem tudott elektromos áramot biztosítani. A távbeszélő vonal létesítéséért pedig csillagászati pénzt kért és kapacitás hiányra hivatkozott a Soproni Postaigazgatóság, ezért a megnyitáskor még nem volt telefon a fürdőben. Az üzembehelyezési eljárás 1969 április 18-án zajlott le. A következő naptól már fürödtek benne.

A hivatalos megnyitás május 8-án volt és arról a Kisalföld c. megyei lap is beszámolt. A kezdetben mostoha környezet ellenére a fürdőzők hamar meg kedvelték az új létesítményt. Hétköznap 50 fő körüli volt a látogató, de már az első napsütéses vasárnapon már nyolcszáz. A belépő akkor 5 forint volt fél napra. Diákoknak, nyugdíjasoknak és katonáknak 3 FT. A lucsonyi nagycsaládos egyetemi tanárok gyerekei a legkedvezményesebb 1 forintos csoportos diák belépőt sem fizették ki, egyszerűen bemásztak. Akkoriban a jegyárakat 3 országos jogszabály alapján a megyei tanács illetékes osztálya állapította meg. A létesítmény első vezetője Vörös József lett. (Botlik László, id. Vas Gellért, Zsebedits Gábor, Markó Béla, Orosz Sándor követték.) Kezdetben csak egy kis betonforgácslap öltöző üzemelt. A gondokon ideiglenes sátrak, előregyártott kabinok beállításaival igyekeztek segíteni. (A kabinok létesítését később – társadalmi munka bevonásával – nagy számban elvégezték.) A területet parkosították és csővázas heverőket, kerti padokat rendeltek az ácsi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Értékesítő Közös Vállalatától. Ez a cég szállította a különböző színű fa karpereceket is, amit a fizető vendégek akkoriban hordtak. 1972-ben 1051 tuját ültettek el a dolgozók társadalmi munkában. Ezen kívül hársfákat és szomorúfüzeket telepítettek. A zeneszolgáltatás is megkezdődött, amit a szomszédos egyetemi kutatók írásban kifogásoltak. Kérték, hogy munkanapokon 16 óráig csak az indokolt hangosbemondó üzemeljen.

Az első fejlesztési ütem befejezése

A termálfürdő és a gyógyfürdő tervezését a fővárosi Mélyépítő- és Tervező Vállalat fogta össze és dolgozta ki. Ebbe illesztette bele azután újra a két elkészült gyógymedencét. Az óvári dolgokkal legtöbbet foglalkozó mérnök Zsuffa András volt. A terveket 1969-ben a Budapesti Nemzetközi Vásáron is bemutatták. Az ENSZ szerint az óvári az ország 5. fejlesztendő vize volt. Készek voltak egy nagy létesítmény megtervezésére. Nem volt a tanácsi vezetésben olyan mértékadó személy, aki a termálban nagyobb lehetőséget látott volna. A tanács a fejlesztés körül többször változtatta álláspontját. Nagy probléma volt, hogy az ambiciózus terveket még ki tudták fizetni, de a kidolgozást és megvalósítást a napi pénzügyi lehetőségek szerint kellett folytatniuk. Alapvetően két változat készült a teljes felépítésre. Az első szerint a gyógyfürdő épületet is a Kígyó utcában kellett volna megépíteni. A második szerint jártak el és lemondtak az egységes gyógy-és termálfürdőről. A korai időkben a város pénzügyi lehetőségeinek behatárolója volt, hogy éppen a termállal egy időben kezdte építeni az új kórházat a régi Karolina Kórház helyén. A megállásokkor gyakran hivatkoztak arra, hogy a kórházé a prioritás. Területi probléma volt, hogy a kórház kis helyen épült és nem fért már mellé új épület a termálvizes gyógyítás céljaira, amint azt az egészségügyi minisztérium javasolta. Fennmaradt Péter Pál levele (1970 április 23.), amelyben figyelmeztette a vezetést a termál területének az összekapcsolására Lajtán túli sportlétesítményekkel, a már meglévő lovasiskolával. Teniszpályák, kemping, csónakázó és horgász létesítmények kialakítását javasolta. A város a 33,3 méteres medence kiviteli terveit a Győr-Sopron Megyei Tanácsi Építőipari Vállalattal készíttette és kivitelezte. Az építő vállalat helyi irodája a Fecske utcában volt. A mérnöki tervezést Takács Károly már 1969 márciusában átadta.

A munkát Ellenrieder Károly építésvezető végeztette. Úrrá kellett lenni a tervezési pontatlanságokon, a kapacitáshiányon és az anyaghiányon, ami a cement és a burkolólap esetében is jelentkezett. A felügyeletet a Mélyépterv látta el. Hézag nélküli betonozás végeztek középen egy dilatációs réssel. A város közben úgy döntött, hogy nem elégszik meg a 33,3 méteres medencével, hanem azt 50 méteres versenymedencére „cseréli”. Ez leálláshoz és jelentős időbeli csúszáshoz vezetett. Az úszómedencét így csak 1971 nyarára sikerült átadni és erről a Kisalföld 1971. július 6-i cikke beszámolt. Akkori árakon mintegy 5 millió forintba került a városnak. Javasolták mellé lelátó építését is, ami végül elmaradt. A fejlesztés első nagy üteme 1975 júliusában zárult le, amikor átadták a termálfürdő területén épült 800 négyzetméter alapterületű öltöző csarnokot. Az öltöző fejlesztése akkoriban is mindig a tényleges igények után kullogott. Az előregyártott elemekből készült épületet a helyi tanácson dolgozó Botos Gábor tervezte és abban társalgó és büfé is helyet kapott. Jellemző a korra, hogy a megnyitáskor az utóbbi üzemeltetését a szocialista vendéglátóipari vállalatok közül senki sem vállalta. A medencéket az év decemberében 25 méter hosszú fűthető folyosóval kötötték össze, ami fontos kiegészítő létesítmény volt. A kivitelező a jánossomorjai Hanság Ipari Szövetkezet volt. A három elérhető medence akkoriban csak hétvégeken volt egyszerre üzemeltetve. A kicsi kisebb ülő gyógymedencét használták gyermekmedencének és csak félig töltötték fel. A heti szünnap a hétfő volt. (Nyárra építettek egy gyermek lubickolót is a mai 25-ös medence helyén, amit a KÖJÁL 1982-ben bezáratott, mert a víz elvezetését nem lehetett rendesen megoldani. Helyére homokozó, majd sörsátor került.)

A gyógyfürdő létesítése

Az óvári termálvíz szakszerű orvosi vizsgálata korán tisztázta, hogy milyen betegségek gyógyítására alkalmas. A kísérleti gyógyfürdő osztály 1967. február 1-től július 24-ig működött 18 betegággyal, kis csempeburkolatú medencével. 34-35 C fok hőmérsékletű vízben általában kétnaponta fürödtek a páciensek 15-20 percen át. Összesen 117 beteget vizsgáltak az idő alatt. Elsősorban mozgásszervi betegeket, akiknél a csont és ízületi bántalmakat sikerült jól gyógyítani. Néhány tanulságos esetet külön leírtak, olyan páciensek gyógyulását, akik más hazai gyógyfürdőket már megjártak. Idült, gyulladásos ízületi és izombetegségek, baleseti eredetű mozgásszervi bántalmak esetén is segített a víz. Sok csonttöréses beteget utókezeltek vele. Idült gyulladásos nőgyógyászati betegségek gyógyítására kevesebbet használták, de a gyógyászati alkalmasságot megállapították. Porlasztva, inhalálás formájában alkalmasnak ítélték hörgöhurut, bizonyos tüdőtágulásos esetek kezelésére, valamint az orr garat és melléküregeinek megbetegedése esetén. (Az aeroszolos eljárás 1990-ben fejlesztették ki a helyi kórház pulmonológiai osztályán Juhász Gábor, Kovács Tibor és Szalai Horváth Zsuzsanna orvosok.)

Ivókúra formájában is lehetett használni gyomor- és bélbetegségek gyógyítására. 1968 májusában Mosonmagyaróváron reumatológiai szimpóziumot tartottak, ahol a résztvevők természetes és szénsavval dúsított változatban is megkóstolhatták a palackozott gyógyvizet. Bár a szakembereknek ízlett és a következő évben a címkéjét is kinyomtatták, végül a helyi szikvízkészítő vállalat letett a további feldolgozásról. Az érdekes ízű és illatú vizet akkor nem tartották piacképesnek. Elsősorban a gyomorsav hiány és túltengés, bélbántalmak orvosolhatóak vele. Fluortartalma miatt a gyermek fogszuvasodás megelőzésére használható. Jódtartalma bizonyos pajzsmirigy betegségek és a kezdődő véredény-elmeszesedés esetén segít. A fuorid-tartalomra való tekintettel napi 3 dl-nél több fogyasztása huzamosabb ivókúra esetén nem ajánlott.

Nem találtam a városi iratanyagban nyomát annak, hogy a gyógyvíz hasznosítására állítólag egy osztrák befektető is jelentkezett. 15 éves koncessziót kért az építendő gyógyszállóra a várostól. Természetesen elutasították, hiszen a gyógyfürdő létrehozásában a város ugyanúgy eltökélt volt, mint a termálfürdőében. A második változatot kellet kidolgozni, miszerint a gyógyfürdő az 1961-ben létrehozott népfürdőhöz kapcsolódott volna. Kezdetben a tisztasági fürdő funkciót is fenn kívánta tartani a tanács. A mai termál bejárati épület helyén történő felépítést elvetették, oda motelt javasoltak. Utólag derült ki, hogy ez a gyógyfürdő változat hibás döntés volt. Akkor még a tisztasági fürdő mögött Tüzép telep működött, amelyet csak 1974-ben vittek át az Ipartelepre. A terv egy 4 szintes fürdő kórházi osztály megteremtése volt. Jelezték, hogy a beindulás esetén további bővülés várható. A megvalósításhoz mindent előkészítettek, a terveket hosszas munkával a gyógyászati funkcióhoz igazították, de a pénzügyi források hiánya miatt nem vitelezték ki. A szomszédságában, a Kossuth utca elejére tervezett szálloda létesítése elmaradt. Végül mégis létesült itt egy kisebb gyógyfürdő, azaz inkább egy kihelyezett járóbeteg szakrendelés. Az átalakítás terveit is a Tanácsi Tervező Vállalat készítette. A gépészet a pincébe került, a földszinten pedig elhelyezték az egész gyógyító részleget és a mosodát. 1971-ben a Károlyligeten át a termálvizet a Bakó utcába vezették és 1972. június 1-én megnyílt a termálvizes reumatológiai szakrendelő, a regionális fizikoterápiás gyógyintézet. Egy kis medence és hat kád üzemelt. Volt itt súlyfürdő, tangentor (víz alatti sugármasszázs), elektromos kád, inhalatórium, rekeszes galván kezelés.

A felszerelés a kor szintjén jónak volt nevezhető. A szakszemélyzetet az Országos Fürdő Igazgatóság (ORFI) képezte ki tanfolyamokon. A kezeléseket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár térítette, akkor még teljes áron. Az orvost a kórház alkalmazta. 1976-ban Péter Pál doktor Győrbe távozott és egy darabig nem szakorvosok rendeltek a helyi gyógyfürdőben. 1983-tól Szakács Ibolya reumatológus szakorvos vette át a kihelyezett munkahelyet. Már az ő idején alkalmaztak iszappakolást hévizi iszap felhasználásával. A berendezéseket a Győr és Környéke Vízmű Vállalat működtette 1980-ig, amikor ez is a Városgazdálkodási Vállalathoz került. A vállalat a kicsi objektum áttelepítését tervezte a termálfürdő területére. Nem volt hely pl fizikoterápiára, a szolgáltatás a pedikűrig terjedt, párhuzamosan kellett pépészt alkalmazni, de ez műszaki okokból is indokolttá vált. (Az 1,6 kilométer hosszú vezeték többször meghibásodott, egy ízben az igazgató Volkswagnjét is elöntötte. Egy csőtörés alkalmával a pincében a Flexum irattára is „elúszott”.) Maga az ingatlan később jól eladhatónak és hasznosíthatónak bizonyult. A város és a kórház későbbi vezetése nem látott nagyobb lehetőségeket a további gyógyászati fejlesztésben. A minisztériummal levelező Kovalszky Sándor tanácselnök utódja, Bedő János és Makkos Antalné nem foglalkoztak érdemben a gyógyfürdő sorsával a fennmaradt iratok szerint. Az épületet övező területet beépítették. 1999 áprilisában költözött át a fürdő a termál új bejárati épületébe. Ez év szeptembere óta a reumatológiai szakrendelés a rendelőintézetben folyik. (Itt mindegy, hogy hova írnak fel fürdőjegyet, ezért nyugdíjas csoportok mennek Zalakarosra és Hajdúszoboszlóra.) A fürdőben működő két orvost nem a kórház, hanem a vállalat fizeti, a magán betegekkel foglalkoznak. A gyógyítás körülményei itt jobbak, csak drágábbak mint az előző helyen. Azátküldött szakorvosi betegeknek a felírt gyógykezeléseket az új berendezéseikkel és képzett személyzetükkel elvégzik, a részleges térítést figyelembe veszik.

Az úszó szakosztály

A szakosztály beindítására 1972-től lett volna lehetőség, de azt a város vezetői nem támogatták. A Városgazdálkodási Vállalat SE, a későbbi Flexum SE1977. február 1-jén alakult. Korábban volt már úszó szakosztály a városban a MOFÉM vállalaté, amely a Lajtából nyert hideg vízre épített – azóta már megszűnt – vízi üdülő és sporttelepet. Ezen kívül a városban a Mosoni-Duna mellett és a Bágerben lehetett fürdeni és úszni. Ezek helyzetével és kiépítettségével is foglalkozott a tanács. Azóta sem jutott előbbre. A szakosztály edzője Csillag József lett, aki a MOFÉM-nál Pintér Jánostól tanult és a medence létesítésétől dolgozott úszómesterként. (A másik úszómester Szokoli Ferenc a sakk nagy barátja volt, komoly nagymestereket hívott meg a termálba hangulatos szimultánokra.) Akkoriban egy 10 órás gyermek úszótanfolyam 100 Ft-ba került. A szakosztályt a vállalat támogatta, kezdetben évi 30 ezer forinttal. Első sportorvosuk dr. Vörös László lett. A szakosztály színe kék-fehér, így a tagok számára ilyen színű formaruhát készítettek a Kötöttárugyárban. A fiatal szakosztály tagjai reggel és délután is edzettek és részt vettek az országos korosztályos bajnokságokon, ahol a legjobb nyolc csapat közé tudtak jutni. Óvár Kupa névvel regionális versenyt alapítottak, ahová Észak-Dunántúli városokból érkeztek fiatal sportolók. Később eljutottak külföldre is. Kineveltek néhány korosztályos országos klasszis úszót (Hacker Péter, Jorik Angéla, Zoltán Szabolcs). Innen indult pályafutására Gangl Edina jelenlegi magyar válogatott kerettag vízilabda kapus.

Családias karácsonyi és húsvéti összejövetelt tartottak. Május1-jén tábla alatt felvonultak a Fő utcán, ahol elmondták kiváló eredményeiket. A kisajátított területen levő Pulay, majd Kósz házban kaptak helyet, ahol a fürdő vendégeitől elválasztva öltözhettek, erősíthettek, közösségi életet élhettek. A város célja az volt, hogy az általános iskolás gyerekek tanuljanak meg úszni. Ezért – társadalmi összefogással – 1978-ban a 11-es iskolában is megnyitottak egy oktató medencét a Gyárfás utcában. A környékbeli iskolásokból is hordtak be városba gyermekeket lelkes pedagógusok és szülők, akik közül a legjobbak a szakosztályba kerülhettek. Nyáron a nem tagoknak önköltséges úszó napközit szerveztek, ahol legalább 45 gyerek olt állandóan. Hámor Vilmos újságíró írt is egy Kisalföld cikket, hogy a gyerekek nem akarnak este haza menni. Az úszáson kívül lovaglással, múzeum és malom látogatással, város környéki kirándulásokkal töltötték az időt. Játszottak a fa eszközökön, amit az úszómester társadalmi munkában készített. Lehetett labdázni a deszka falakkal izolált „dühöngőben” a vendégek zavarása nélkül. Beindult a gyógyúszás, amit később szabadidő úszásnak hívtak. Felnőttekkel is foglalkoztak. A dunakiliti erőmű dolgozói is itt tanultak. A végleges magánosítás során 2005-ben kimaradt a szerződésből, hogy a szakosztályt továbbra is működtetni kell. A mai úszómesterek az úszásoktatást folytatják.

A második fejlesztési ütem

A fürdő 1976 februárjában a tanács műszaki osztályának közvetlen irányítása alól a Városgazdálkodási Vállalat kezelésébe ment át. A gépészeti részt is átvették a Győr és Környéke Vízmű Vállalat helyi üzemegységétől. (A működtető vállalatot 1983-tól Flexum Kommunális Vállalatnak nevezték. A rendszerváltozás után Flexum RT lett. 2007 óta Flexum termelő és Szolgáltató Zrt.) A vállalatot ekkor már dr. Szeredi Zoltán jogász-közgazdász irányította, aki az előző évben érkezett a helyi timföldgyárból. A cég ebben az időben kezdett új tevékenységi köröket felvenni. 1976-ban például a helyi kavicsbánya és homokbánya került hozzá szintén a műszaki osztálytól. Az új igazgató úgy fogalmazott a Városi Tanács Végrehajtó Bizottság ülésén, hogy ezek bevétele kompenzálja a termálfürdő veszteségét. A vállalat a termálvíz egyéb irányú hasznosítását is végezte. A hetvenes évek második felében fejlesztette fel a kertészetet. az új városközpontban a hőcseréléssel igyekeztek készenléti meleg vizet biztosítani (Gelka épület, 2. sz. óvoda, lakások). A fűrdő új fejlesztési periódusa a gépészeti berendezések cseréjével kezdődött. 1977-ben a gépház középről kikerült a Kolbai utca és az egyetem kerítései határolta sarokba. 1980-ban kisajátították a Lajta irányába eső Pulay-házat és a szomszédos üres telkeket. 1986-ban az ettől északra fekvő Kósz-ház és a környéke üres területek kerültek sorra. Ezzel a termálfürdő területét sikerült 3,5 hektárra növelni. 1980-ban a vállalat elkezdte a 33,3 méteres tréning medence kivitelezését a nagy versenymedence mellett. A medence még a Mélyterv tervei szerint készült. 1981. július 24-én volt az üzembehelyezés és augusztus 10-én adták át a nagyközönségnek. 1983-ban 27×40 méteres felületet amerikai rendszerű önhordó ponyvával befedték, ami akkor az országban egyedülálló megoldás volt. A SPANDONE tető felhelyezése kihívás elé állította a kollektívát. Ezekben az években a vállalat tervcsoportját Hunyaddobrai Endre, a gépészeti részlegét Knausz Ferenc vezették. A meglévő medencék műgyanta fugázóval új burkolatot kaptak, amely nem engedte át a vizet. A fürdő látogatottsága az 1980-as években 500 fő volt naponta és nyári vasárnapokon elérte a 3000 főt.

Az összlátogatottság már akkor elérte a negyed milliót. Új vonás volt, hogy a szomszédos Ausztriából és Csehszlovákiából is egyre többen felkeresték. Az osztrák nyugdíjasok törzsközönség lettek. Északi szomszédunkból akkor még túlnyomóan magyar anyanyelvűek jártak át. A külföldi vendégek száma már meghaladta a hazai vendégek számát.. Kétféle jegyrendszer volt érvényben, vagyis a város lakosai olcsóbban juthattak be. A Kígyó utca felől új pénztárat létesítettek. Itt kapott helyet a fodrászat, a manikűr és pedikűr, egy vendéglátó egység és élelmiszerbolt. Ezeket kívülről és belülről is meg lehetett közelíteni. A vendégek a fürdő területén a bejárattól északra a tujákkal parkosított részen ülhettek le. Az épületet a Flexum saját építőbrigádja építette 1981-ben. 1986-ban nyílt 140 főt befogadó másodosztályú Termál Étterem a Pulay-ház át építésével. A munkát teljes egészében a Flexum végezte a tervezéstől (mérnök Nagy Sándor) a kivitelezésig. A második fejlesztési ütem forrásait a „több lábon álló” vállalat önerőből fedezte. Az öltöző épüleének alapterületét 1983-ban kétszeresére növelték, 1981-ben a fűthető folyosót újjáépítették. 1983-tól szaunázási lehetőség is van a termálfürdőben. A vállalat egy majd két masszőrt is alkalmazott.

A harmadik fejlesztési periódus

A rendszerváltozáshoz a termálfürdő nehéz körülmények között érkezett el. Az évi 2,5 millió forintos állami dotációt elvonták és nem voltak fejlesztési források. A Flexum vagyonát 1992-ben megosztották, részvénytársasággá alakították. 67 százalék a városé lett, 29 a dolgozói alapítványé, 4 a vidéki önkormányzatoké. A közel ezer főt foglalkoztató nagyvállalat egyes részei önállósodtak. A dolgozók sok kisebb részt lízingeltek, kivásároltak. Egyes alaptevékenységi körök más néven a városnál maradtak. Az utolsó üzemvezető Markó Béla a dolgozókkal megalakította a Termál Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t a fürdő további működtetésére. A társaság évi 7-8 millió forintot fizetett a bérletért és a rezsit is állta. A kis alaptőkéjű (5,3 millió forint) cég igyekezett megfogni minden pénzt és fejlesztéseket kezdett. A 33,3-as medence mellett 1993-ban fűtött kabinokat alakított ki. A régi kabinokba is fűtőberendezés került. 1997-ben kempinget alakított ki a Lajta felöli részen félszáz autó számára. 1993-ban az öltözőre tetőteret építtetett pihenőtér céljából. A termál területén gyógyvizes ivókutakat létesített. Igyekezett a fürdő – korábban elhanyagolt – turisztikai reklám tevékenységét fejleszteni. A fürdő területén végzett beruházásaiért a létesítmény egyötödös tulajdonrészét kapta. Megkezdte a kerítéseken belül tervezett Hotel Aqua első ütemének létesítését a Termál Étterem mellett, ami 1998-ra elkészült. 1999 áprilisában adták át a bejárati épület milliárdot elérő tömbjét, amelyet részben az üzletrészek előre eladásával sikerült összehozni. Ezért a termálfürdő ma társasháznak számít és 108 tulajdoni lapja van. Szeredi Zoltán igazgató és Markó Béla ügyvezető között megromlott a viszony.

Bevezetőként az Rt vezetője nem írta alá az étterem újabb 3 éves bérleti szerződését és ezzel a Kft hitelképességét megkérdőjelezte. Az ellentétekből hosszas persorozat indult, ami egészen 2004-ig tartott és a Legfelsőbb Bíróságot is megjárta. A Flexum győzött, de az igazi vesztes a termálfürdő ügye lett. Ezekben az években elég jelentős pénzeket adtak termálfürdők fejlesztésére. A per ideje alatt természetesen nem lehetett a központi forrásokra tervekkel pályázni. Egyedül a Spandone tető külső borítását cserélték ki 2002-ben. (Sárvár egy kisebb fürdő helyett egy újat épített a régi mellett milliárdos pályázati pénzekből, amire azután több nagy szálloda is települt. Ezért ott nagyságrenddel nagyobb most az éves idegenforgalmi adó, 15 millió aránylik a 300 millióhoz.) A többségi tulajdonos, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a privatizációval nem került önálló döntési helyzetbe és részvény vagyonáról a per és hosszas szavazások után lemondott. Azokat a becsült érték (1,2 milliárd FT) feléért engedték át. A magánvállalat a termál fejlesztését lendületesen tovább folytatta és megtoldotta a per elejére elkészült Aqua Hotelt (2006) és felépítette az új termálfürdő épületet (2009). A három csillagos, egyenként 60 ágyas, gyógyszállodák jól illeszkednek a fürdőkomplexumhoz. A versenymedence helyére három kisméretű meleg vizes wellness medence került. Az említett beruházások a gyógyfürdő jelleget erősítették. 50 méteres medence beépítése után a fürdőnek nem volt szabadtéri úszómedencéje. Ezt a hiányt igyekezett pótolni a Jáger Kft. által épített és 2008 májusában átadott 25 méteres tréning medence, amely vízforgatásos technológiával működött. Kellemesebb hatása van a vizének a bőrre. A belső fejlesztés ma is folyik. 1940 november 17-én adták át az új szaunaegységet 4 finn kabinnal, egy gőzkabinnal, 2 db taposómedencével és két merülőmedencével. A termálfürdő az év minden napján fogadja vendégeit. ezek egynegyede a helybeli.

2019 – A termál 50. éve

Ez az év a fürdő életének egyik mérföldköve. Már 2018 év második negyedévében megkezdődtek a fejlesztések. 2019 a változások, fejlesztések éve. Felújításra került a gyógyászat, gyógymedence. Teljesen új pompában tündököl fűrdönk külső és belső tere is. Gyerekbirodalomunk 1. üteme 2019. augusztusában került átadásra és 2020 nyarán további medencével bővül. A fürdőhöz tartozó Aqua Hotel Termál felújítása is elkezdődött. 2020 második felében kiialakításra kerül egy teljesen új szaunavilág. Mindezek mellett a teljes komplexum új arculatot kap. Az év elején megnyitott Aquasol Resort**** és Thermal Hotel ***Superior Mosonmagyaróvár felszereltségében, minőségében is Óvár egyik legjobb szállodájának nevezhető, mely ugyancsak cégcsoportunk része.

A mai naptól (2024.03.24.) a 3. élménymedencénk előre láthatólag 1,5 hónapig felújítási feladatok miatt zárva tart!

Megértésüket köszönjük!