Mosonmagyaróváron a Mosoni-Duna és Lajta csábítja úszásra, fürdőzésre, kajakozásra a környékbelieket. Van, aki versenyre készül, van, aki hobbiból száll vízre, de az ő biztonságuk érdeklében is alapvető lenne a biztos úszástudás. Úszni tanulni sohasem késő, de legjobb ezt gyermekkorban elkezdeni. Palkovits Attila triatlonversenyző, a Flexum Thermal úszásoktatója azt mondja, az úszás a neki is és a gyermekeinek is ma már egy életforma, vele beszélgetünk.
Úgy úszik, mint a hal, tekeri a kereket, mint a mókus és úgy fut, mint a strucc!
Valóban ez a három sportág a triatlon alapeleme. Harminc éve versenyzek, jelenleg a Strucc Futóklub SE színeiben, többszörös korosztályos magyar bajnok vagyok.
Egyévesen tipegünk, 4-6 éves korunkra megtanulunk kerékpározni, de az úszás más kategória…
Ahogy az idegen nyelv elsajátítása, az úszástanulás is egy több évig tartó folyamat, sőt, a megszerzett tudást utána is jó karbantartani.
Mondják, hogy aki megtanul úszni, annak megváltozik a vízzel való kapcsolata?
Ez magától értetődik, hiszen az úszni tudás biztonságot jelent, életet menthet, a rendszeres úszás pedig kondicionálja az embert, akár az életformájává is lesz.
Erre jó példa lehet a te életutad.
Ötévesen Csillag Józsefnél tanultam meg úszni, majd versenyeztem is. 1993-ban gyógyúszás-oktatói képesítést szereztem, majd úszásoktató és úszóedző lettem. 1994-től dolgozom itt a fürdőben, ma már, mint úszómester is.
Mi vitt téged erre a pályára?
Szeretnék minél több embert megtanítani úszni, a gyógyúszással segíteni a rászorulóknak…
… edzőként pedig felkészíteni a fiatalokat az úszóversenyekre.
Korábban ez tényleg így volt, de 2007-ben a városban megszűnt az úszás, mint versenysport.
Kiket vársz az úszásóráidra?
4-5 éves kortól várom a 18 éven aluliakat, akiket a tudásuk alapján 3 csoportba sorolok. A kezdő csoportban 9 hónap alatt egy közepesen mély vízben, 15-20 méter hosszon, megfelelő technikával kivitelezett hát- és mellúszásig jutunk el. Van, aki fél év alatt középhaladó lesz, egy év alatt pedig akár a haladók közé is bekerülhet. A szeptembertől júniusig tartó főszezonban hetente egy alkalommal kell eljárni. Mai áron a havi díj 10.000 Ft, amely tartalmazza a fürdőbelépő árát és a tandíjat is.
A szülők?
A szülők ingyen bejöhetnek, sőt, jó is, ha bejönnek, mert látják a tanítási-tanulási folyamatot, az edző-tanítvány korrekt kapcsolatát, ami, valljuk meg, nem egy utolsó szempont. A gyereknek nem csak be kell menniük a vízbe, hanem onnan épen, egészségesen ki is kell jönnie, és ez az én felelősségem, ezért mindenkitől megkövetelem a fegyelmet.
Ha valaki szeretne hozzád jelentkezni, mit kell tennie?
A Palkovits Attila Úszóiskola Facebook-oldalamon minden aktuális információ megtalálható. 2*25 fős csoportot indítok, kétharmaduk be is fejezi a tanfolyamot. Egyébként Lakatos István kollégám is tart úszóiskolát, így hozzá is lehet járni.
Csak gyerekeket vállalsz?
Hozzánk 4 évestől a 99 évesig bárki jöhet. Ma is járnak hozzám felnőttek, őket 2-3 fős csoportokban oktatom.
A mozgáshiányos életmód miatt egyre több gyerek küzd testtartási problémával. Az ortopéd szakorvos nekik is elsősorban az úszást javasolja.
A gyógyúszás a Flexum Thermal szolgáltatásai közé tartozik. A szakorvos által receptre felírt és az Országos Egészségbiztosítás által támogatott foglalkozásokon csak a tandíjat kell megfizetni, minden más ingyenes. Vannak is jelentkezők, de 2-3 óra után (legtöbbször) a szülő megunja, és abbamarad az 52 órából álló rehabilitációs, gyógyítási folyamat. Ez nem válik a gyerek előnyére, sőt!
Edző és versenyző – versenyző és edző!
Egyiket sem tudom elképzelni a másik nélkül. Egyrészt így magamat is kondiban tartanom, másrészt én nem csak a tanultak szerint edzem a gyerekeket, de a gyakorlatban is tudom, melyik mozdulat mire jó. Talán ezért is van, hogy akik hozzám járnak, s nem adják fel idejekorán, azok megtanulnak úszni, eddig sok ezer gyermek és több száz felnőtt került ki a kezeim alól.